2024.3.29 | Aguszta

Holdhatások a kertben

Őseink magától értetődő módon használták útmutatóul a Hold járását termelő tevékenységük során, de az idők folyamán módszereik feledésbe merültek. Rudolf Steiner és Maria Thun munkássága nyomán azonban ez a tudás ismét elérhető és megtanulható, és ha valaki nem is hisz benne feltétel nélkül, kipróbálásra érdemes. 

A Föld örökös kísérője, a HoldA Föld örökös kísérője, a HoldA biodinamikus szemlélet a geocentrikus, vagyis földközpontú világképet veszi figyelembe. Eszerint minden égitest a Föld körül kering, és attól függően, hogy hol helyezkednek el a Földhöz képest, más és más hatást gyakorolnak a földi életre. Ahogy a Nap meghatározza többek között az évszakok váltakozását, úgy van hatással a Hold tömegvonzása révén minden olyan élő és élettelen szervezetre, amely sok vizet tartalmaz. Így a növényekre, állatokra, emberekre és a talajra is.

Maria Thun vetési naptára szerint a Hold helyzete több szempontból is lényeges.

 

  •         Elsőként abból a szempontból, hogy mekkora része látszik a Földről, tehát fogyó, vagy növő fázisban van-e.
  •        Fontos nézni továbbá, hogy a Hold felszálló, vagy leszálló ágban van-e, vagyis hogy a Földről nézve éppen emelkedik, vagy egyre alacsonyabbra száll.
  •         Végül, de nem utolsó sorban aszerint, hogy melyik csillagkép előtt halad el éppen.

Az égi pályák hátterét az állatöv csillagképei adják, mely előtt minden égitest, így a Hold is elhalad útja során. Rudolf Steiner hitte, hogy a növények különböző részei (gyökér, levél, virág, termés) összefüggésben vannak a négy elemmel (gyökér-föld, levél-víz, virág-levegő, termés-tűz). Maria Thun a növényeket számunkra hasznos részük alapján besorolta az elemek szerint, így rendelte hozzá a csillagképekhez. Thun több évtizedig kísért figyelemmel egy gazdaságot, és vetette össze a vetési és művelési időpontokat az aktuális holdállással. Megfigyelései és tapasztalatai nyomán alkotta meg a fent említett vetési naptárat, mely ma a biodinamikus művelés alapját képezi.

Most pedig jöjjenek a Maria Thun által megfigyelt holdhatások részletesen.

 

Holdfázis

Kertészkedésnél a legfontosabb a holdfázis figyelembe vétele. Ez a növényi nedvekre ható erők intenzitását szabja meg. A Holdnak négy növekedési fázisa van: újhold után kezdődik az első negyed. Ilyenkor a növények lassú növekedésnek indulnak. A második negyedben teliholdig bezárólag egyre intenzívebben nő minden, ami a föld felett van. A harmadik negyedben a gyökérnövekedés a legerőteljesebb, majd a negyedik negyedben a növekedés fokozatosan leáll, a növény pihenő fázisba ér, mely a megújító folyamatoknak kedvez.

Növő hold: föld feletti növekedésre hat erőteljesen

Ajánlott tevékenység: levél-, virág- és termésnövények vetése

Telihold: a növekedésre gyakorolt hatás a legerősebb

Ajánlott tevékenység: vetés

Fogyó hold: föld feletti növekedésre gyakorolt hatás csökken, gyökérnövekedés intenzív

Ajánlott tevékenység: gyökérnövények vetése, metszés, favágás, gyomlálás, trágyázás

Újhold: növekedés leáll, a regenerálódási folyamatok felerősödnek

 Ajánlott tevékenység: csúcsmetszés, beteg részek ápolása, minden, ami a regenerálódási, megújulási folyamatokat segíti

 

Fel- és leszálló Hold

A fel- és leszálló Hold fogalma is fontos a növények szempontjából. A Hold pályája szöget zár be a Nap látszólagos pályájával, így felszálló ágban a Hold minden éjjel egyre magasabbra kúszik az égen, míg leszálló Holdnál fokozatosan közelít ismét a horizont felé. A fel- és leszálló Hold a növényi nedvekre ható erők irányát szabja meg, nem keverendő tehát a holdfázisokkal, ahol az erők intenzitását figyeljük. Leszálló Holdnál a növényi nedvek inkább lefelé tartanak, a gyökérképződés erősebb, így ez az időszak az ültetésnek kedvez. Felszálló Holdnál a nedvek felfele áramlanak, ilyenkor a legjobb szüretelni.

A fel- és leszálló Holdat a csillagképek segítségével a legkönyebb nyomon követni. A Hold az Ikrek csillagkép előtt éri el legmagasabb pontját az égen, és a Nyilasban „tartózkodik”, mikor a legalacsonyabban van.

Leszálló hold: Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas

a növényi nedvek lefelé tartanak, a gyökérképződés erősebb

-       Termés-, virág- és gyökérnövények ültetése, palántázása, dugványozása

-       Metszés

Felszálló hold: Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak, Kos, Bika, Ikrek

a nedvek felfele szállnak a növényben, a föld feletti részek növekedése intenzívebb, a gyümölcs és zöldség sokkal lédúsabb

-        Levélnövények ültetése

-         Betakarítás, szüret, befőzés

-         A gyógy- és fűszernövényeket szintén felszálló holdnál, a kora reggeli órákban érdemes leszedni, mivel hatóanyag-tartalmuk ilyenkor a legnagyobb

 

Állatövi jegyek

Végül, de nem utolsó sorban Thun besorolta és figyelembe is vette, hogy a növény milyen típusú  (föld, víz levegő, tűz) állatövi jegybe tartozik. A növények számunkra leghasznosabb részét tekintve megkülönböztet gyökér- (föld), levél- (víz), termés- (tűz) és virág- (levegő)növényeket, melyeket a hozzájuk tartózó állatövi jegy stimulál. Ideális esetben a vetést és minden, az egyes növényekkel kapcsolatos munkát időzíthetjük a jegynek megfelelően, mivel Maria Thun szerint a Hold, attól függően, hogy melyik jegyben van, erőteljesebben hat a jegyhez tartozó növényi részre.

Gyökérnapok (Föld napok): Bika, Szűz, Bak

            Gyökérnövények: főleg haszonnövények (répafélék, burgonya, cékla, zeller, retek, vöröshagyma, fokhagyma)

Levélnapok: (Víz napok): Halak, Rák, Skorpió

Levélnövények: leveles zöldségek (sóska, spenót, zöldhagyma, póréhagyma, káposztafélék /kivéve brokkoli/, rukkola, cikória, mángold.), petrezselyem, bazsalikom, valamint a legtöbb szobanövény és a leveléért ültetett dísznövény (díszcsalán, kecskerágó fajták, díszfüvek ,stb.), gyep

Termésnapok (Tűz napok): Kos, Oroszlán, Nyilas

Termésnövények: gabonafélék, gyümölcsök, paprika, paradicsom, tök, uborka stb., díszes termésű dísznövények pl. díszalma

Virágnapok (Levegő napok): Ikrek, Mérleg, Vízöntő

Virágos és fűszernövények: brokkoli, articsóka, elsősorban virágjukért ültetett bokrok, hagymás virágok, évelő és egynyári virágok valamint a magas illóolaj-tartalmú gyógy- és fűszernövények

Ültetésnél, betakarításnál, vetésnél és metszésnél a holdfázis és az irány a mérvadó, az állatövi jegy másodlagos!

 

A Hold egyéb helyzetei
A Hold pályája ovális, így nem minden pontja van egyforma távolságra a Földtől. Amikor a holdhónap során a Hold a legközelebb van a Földhöz, a dagályok is magasabbak, földtávoli pontján pedig fordítva. Thun a földközeli és földtávoli napokat kedvezőtlennek ítéli meg, mivel ilyenkor szélsőséges hatások érik a növényeket. Thun a holdcsomókat (amikor a Hold keresztezi a Nap látszólagos pályáját), valamint a különböző bolygók és a Nap együttállásait is figyelembe vette. Legfontosabbak ezek közül a fogyatkozások, mikor a Nap, a Hold és a Föld egyvonalba kerül. Thun a holdcsomókat és a fogyatkozásokat is kedvezőtlennek tartja a kertészkedés szempontjából. Megfigyelései szerint holdcsomók és egyéb bolygó-együttállások idején a növények másképp nőnek, mint általában, ezért ilyenkor a növényekkel való foglalkozást szüneteltetni érdemes.

Maria Thun vetési naptára elég összetett, a Hold, a Nap, a bolygók és a csillagképek bonyolult kapcsolatrendszerén alapul. Az általam közzétett kertészeti holdnaptár ennél jóval egyszerűbb: elsősorban a Hold állását veszi figyelembe (fázis, irány, Földtől való távolság), a csillagképek pedig mint másodlagosan és opcionálisan figyelembe vehető tényezők szerepelnek benne.

A Holdnaptár nem a Thun-féle vetési naptár szerint készül, alapja az aktuális Holdállás és a tropikus állatöv. Az időpontok Budapestre vonatkoznak.

 

A cikk Regina Engelke Kertészkedés a Holddal c. könyvének segítségével készült.

Kapcsolódó cikkek