Fenyők, nem csak karácsonyra

 Szinte minden kertben és parkban megtalálható valamilyen fenyőféle. Bár nyáron is szépek, leginkább lombhullás után kerülnek előtérbe : télen venni észre igazán, mennyi fenyő vesz minket körül. Van, aki szereti őket és van, aki nem; tény, hogy sok helyen túlzásba vitték ültetésüket. Pedig átgondolt tervezéssel és ültetéssel a fenyőfélék igazi ékévé válhatnak kertünknek. Lássuk hogyan.

Télen kerülnek igazán előtérbe a fenyőfélék

A fenyők említésére a legtöbb embernek a „klasszikus” lucfenyő, az ezüstfenyő és talán a nordmann fenyő ugrik be, pedig a tuják, a borókák, cédrusok, hamisciprusok, de a tiszafa is ebbe a családba tartozik. Nevelésük nem ördöngösség, ha ismerjük, és meg is tudjuk teremteni számukra a megfelelő életfeltételeket.  

Az utcán sétálva és az előkertekbe bepillantva legtöbbször kétféle fenyőalkalmazással találkozunk: az előkertben elhelyezett lucfenyővel, óriástujával, kúszóborókával, vagy a sövényként ültetett pikkelylevelű örökzöldekkel (tuják, hamisciprusok, stb). Azonban a 20-30 éve ültetett ezüstfenyő és tuja- csemeték mára jócskán túlnőtték a házat: ez a méret sokkal jobban érvényesül parkokban, mint a gyakran örökzöldekkel teletömött kisméretű előkertekben. Emiatt sok helyen kénytelenek megszabadulni a még egészséges, de állandóan árnyékoló, valamint a tűlevelek és tobozok miatt szemetelő fenyőfáktól.  Az utóbbi évek aszályos nyarai pedig megtizedelték a tuja- és hamisciprus-állományt, ami szintén oka lehet annak, hogy manapság kisebb népszerűségnek örvendenek.  

Érzékenységük egyik oka, hogy a fenyőfélék sekélyen gyökereznek, inkább oldalirányba, mint lefelé hatoló gyökérzetük van, így gyorsan felmelegedő és kiszáradó talajban nem jutnak elég nedvességhez. A másik ok, hogy a fenyők többsége savanyú talajon érzi jól magát, hazánkban pedig általánosságban meszes talaj található. Hanyagolásuk azonban méltatlan, hiszen faj- és formagazdagságuk miatt még mostoha körülmények közé is találhatunk olyan növényt, mely igényeinknek megfelel. A probléma, mint oly sok esetben, az információ hiánya, ugyanis a széles körben elérhető (és gyakran a vevő orra elé tolt) fajták nem feltétlenül a hazai éghajlatra valók. Ilyen például a hamisciprus, melynek számtalan gyönyörű fajtája létezik, azonban mind savanyú talajt kedvelő, pára és vízigényes, ám a túlöntözésre is érzékeny növény, így csak megfelelő körülmények közé, gondosan ápolt kertekbe való. 

A japán kertművészet előszeretettel alkalmaz különféle fenyőketAz örökzöldek, a közhiedelemmel ellentétben rendkívül formagazdag növények. Az oszlopos, kúpos formák mellett vannak gömbölyded és szabályos gömb alakú, vagy terülő, akár szinte kétdimenziós fajták, vannak csüngő változatok, és sokukat nyírással is lehet formázni. Szín tekintetében sem mondhatók egyhangúnak. A zöld számos árnyalata mellett kék, szürke, sárga, fehértarka fajták is vannak, télen pedig a tuják sok fajtája bronzszínűre változik. Lombhullató fenyők is léteznek, a vörösfenyő (Larix decidua) és a virginiai mocsárciprus (Taxodium distichum) hazánkban is megél. Ezek őszi lombszíneződésükkel is hozzájárulnak a változatos színpalettához.  

A teljesség igénye nélkül álljon itt pár olyan faj és fajta, melyek (önmagukban vagy csoportosan)hazai éghajlaton és kisebb kertekben is nyugodtan helyet kaphatnak. 

Sövénynövények: 

Smaragd tuja (Thuja occidentalis ’Smaragd’): az egyik leggyakrabban ültetett sövénytuja. Lombja télen sem barnul be, jól nyírható, viszont a szárazságot nem viseli jól, rendszeres vízellátást igényel. 

Brabant tuja (Thuja occidentalis ’Brabant’): a Smaragd tujánál lazább koronájú, gyors növekedésű tujaféle. Jó vízellátású talajon, napos, félárnyékos helyen érzi jól magát.  

Lejlandciprus (x Cupressocyparis leylandii): rendkívül gyors növekedésű, kúp alakú, sötétzöld lombú fenyő. Nyírás nélkül akár 7-8m-esre is megnőhet. Jól bírja a hazai klímát, a szárazságot. 

Chamaecyparis lawsoniana ’Lővér’: magyar szelekció. Gyors növekedésű, kékeszöld pikkelylevelű növény. Megfelelő környezetben magas sövény nevelhető belőle, de szoliternek is alkalmas. Nálunk télálló. 

Tiszafa (Taxus baccata): nagy bokor vagy kis fa, tűlevelei sötétzöldek. Magyarországon is őshonos (szentgáli őstiszafás). A pirosra vagy sárgára érő magköpeny kivételével a növény minden része mérgező. Jól nyírható és formázható, fajtái pedig szoliternek alkalmasak.  

Talajtakarók: 

Kúszóboróka (Juniperus communis ’Green carpet’): alacsony, földön heverő, kúszó ágú növény, tűlevelei zöldek. Kitűnő talajtakaró. Lassan nő, edényes növénynek, sírokra is kiváló. Túl száraz helyre nem való. 

Sárga fövenyboróka (Junperus conferta ’All Gold’): törpenövésű, terjedő tövű talajtakaró. Aranysárga lombja télen bronzos árnyalatot kap.  

Zöld fövenyboróka (Juniperus conferta ’Schlager’): magyar fajta, Dr. Barabits Elemér állította elő. Alacsony, gyenge növésű talajtakaró, szürkészöld hajtásai a talajon, majd egymáson fekszenek. Sírok, kis területek talajtakarására alkalmas. 

Nehézszagú boróka (Juniperus sabina ’Tiszakürt’): Pikkelylevelei szürkészöldek. Kezdetben földön heverő, majd egymásra rakódó hajtásai évek alatt 1m magas bokrot képeznek. Szárazságtűrő, tűző napra való. Nagyobb kertekbe talajtakarónak, rézsűmegkötésre alkalmas.  

Szoliterek: 

Cukorsüveg fenyő (Picea glauca ’Conica’): alacsony, tömött kúp alakú fenyő, lassan nő, sok év alatt sem nő 2m fölé. Félárnyékos, párás helyet kedvel. Előnye, hogy akár edényben is nevelhető, így akár a terasz dísze is lehet. 

Törpe jegenyefenyő (Abies lasiocarpa ’Compacta’): lassan növő, évtizedek alatt is csak 2-3 m magasságot elérő, földig ágas, ezüstös levelű fa. Mélyrétegű, kissé savas talajba való. Gyönyörű szoliter. 

Juniperus chinensis ’Spartan’: Sötétzöld hajtásai mereven felfele állnak. Tűri a szárazságot, a gyengén meszes talajt. Magassága a  4-5m-t is eléri, sűrű növekedése miatt sövénynek is kiváló. 

Juniperus communis ’Bakony’: magyar fajta. Zárt oszlop alakú, több méter magasra növő növény, mely tűri a szárazságot, és a meszes, homokos talajt is. 

Rakétaboróka (Juniperus scopolorum ’Skyrocket’): szürkészöld színű, keskeny oszlop alakú növény. Szárazságtűrő, napra ültessük.

Sárga hamisciprus (Chamaecyparis lawsoniana Barabits Gold’): keskeny oszlop alakú, tömött növésű változat. Lombja aranysárga, oldalágai enyhén visszahajolnak. Teleinket jól tűri, hajtásai napon sem égnek meg. Szoliternek való. 

Sárga lombú tiszafaTaxus baccata ’Fastigiata Aurea’:  aranyos lombú, oszlopos , 3-5m magas cserje.Teleinket jól tűri, napon sem ég meg. 

Csüngő ágú vörösfenyő (Larix decidua ’Puli’): magyar fajta. Bár az alapfaj akár 40m-re is megnő, a fajta ágai erősen csüngnek és oltványként kerülnek forgalomba. A törzsre oltott egyedekből formás fácska lesz, tőbe oltva pedig támfalak, rézsűk tetejéről leomolva érvényesül legjobban. Az alapfaj Európa-szerte megtalálható, szélsőséges termőhelyektől eltekintve mindenhol megél. 

Ezüstfenyő (Picea pungens): középnagy vagy nagy fa. Hajtásai ezüstös szürkék. Talajban nem válogat, a szárazságot is jól tűri. Nagyobb kertekbe való . 

Gömb  alakúak:  

Chamaecyparis lawsoniana ’Globus’:  Magyar szelekció. 2-3 m-t is elérő, szürkészöld levelű, gömbölyded növény. teleiket igen, a meszes talajt rosszul tűri. 

Thuja occidentalis ’Danica’: lapított gömb alakú, kis termetű örökzöld. Pikkelylevelei fényes zöldek, télen bebarnulnak. Gondozást alig igényel. 

Mindebből következik, hogy pusztán örökzöldek alkalmazásával is ki lehet alakítani színes kertet. Példáért nem is kell messzire mennünk: Miskolc mellett, az Avas-tető délkeleti Fenyőgyűjtemény az Avas arborétumbanlejtőjén elterülő avasi arborétumot kifejezetten a fenyőfélék bemutatásának céljából hozták létre 1986-ban. A számos különleges példány mellett a gyűjtemény különösen gazdag magyar nemesítésű fajtákban, ami abból a szempontból is fontos, hogy ezek a fajták jobban viselik a hazai éghajlati körülményeket. Érdemes körülnézni, érdeklődni a faiskolákban a nem annyira közismert fajták iránt is, hogy a választott növény tényleg évtizedekig díszítse kertünket. 

 Nem szabad azonban túlzásba esni. A sok örökzöld, főleg kisebb kertben nyomasztóvá is válhat, ha nem társítunk melléjük az évszakok váltakozását is jelző lombhullató növényeket, ráadásul a legtöbb kert nem arborétum méretű, ahol egy (vagy több) kifejlett fenyő nem tud érvényesülni teljes valójában. Egy kis cserepes „minitujából’ évek alatt termetes fa lesz, és a karácsony után kiültetett lucfenyő is hamarosan a ház fölé nő.  A balkonnövényként (is) árusított kúszó örökzöldek közül sok a kertbe kiültetve több méteres átmérőt is elérhet. A nemesítési tevékenységeknek köszönhetően azonban számos olyan fajta létezik, melyek sok év múltán sem fogják kinőni a kertünket. 

A fenyők kertben elfoglalt helyére nincs szabály. A borókák, tuják egyes fajtái kiválóSzoliter fenyő: magára vonzza a tekintetet sövénynövények, ahogy a lejlandciprus is. Jól lehet társítani őket különféle lombhullató növényekkel, főleg a színes, vagy színeződő lombú cserjékkel, fákkal mutatnak jól, ugyanis a sötét lombú fenyők szép, kontrasztos hátteret adnak az élénk színeknek. Ki lehet alakítani azonban egy kifejezetten örökzöld kertrészt is, ahol a különböző színű és formájú fenyőfélék alkotnak harmonikus egységet. Szoliterként is megállják a helyüket, hiszen a szabályos kúpformák magukra vonzzák a tekintetet akár egy ágyás közepén, akár a gyepfelületen állnak, ráadásul minden nézőpontból ugyanúgy mutatnak. A kúszóborókák minden fajtája kiváló talajtakaró, melyen nem nő át a gyom. A tiszafa rendkívül jól nyírható és alakítható, gondoljunk csak a barokk kertek változatos növényformáira.  Sokuk pedig (például a borókák vagy az erdeifenyő) alkalmas nagyméretű kerti bonsai kialakítására is, mely akár önmagában is a kert dísze lehet.

Japán kert formára nyírt fenyőkkel

Ha pedig sikerült kiválasztani a megfelelő fenyőt és a helyét is megtaláltuk a kertben, már csak egy dologra kell odafigyelnünk: a fenyőfélék nem vonulnak nyugalomba télen, így száraz, fagymentes időben feltétlenül locsolni kell!