2024.10.5 | Aurél

Kidobásra ítélve - törött pohár

Váza szinte minden háztartásban van. De gyakran előfordul, hogy az egész kicsi csokrokat (például gyöngyvirág, hóvirág) nem igazán tudjuk mibe tenni, így általában egy vizespohárban végzik.

Ennek az üdítős pohárnak levált a pereme, így pont az említett kisebb virágoknak megfelelő méretű váza készülhetett belőle. Ha nem szépen törik, lehet rajta még „formálni”, de csak óvatosan: előfordulhat, hogy nagyobb darab törik le, mint szeretnénk és még a kezünket is elvághatjuk. A széleket csiszolóval lesimítjuk és már kész is. Szóval nem kell feltétlenül megválni a törött poharaktól. Ha pedig egy készlet több darabját is sikerül tönkretennünk, akár egy egész sorozatot is kreálhatunk.

Kapcsolódó cikkek